2016. március 17., csütörtök

Idővonal

Itt is több féle-fajta idővonal van, nekem már csak a neve miatt is a Tiki-Toki megtetszett, így azt választottam. Minden fizikai témához lehet (kell?) tudománytörténeti vonulatot beépíteni az órákba. Egy alapvetően humán érdeklődésű osztálynál ez kifejezetten szerencsés lehet. Nem állítom, hogy minden témakörnél fontos, vagy hasznos segítség ilyet mutatni a diákoknak, de bizonyos helyeken (például az atomfogalom egy ilyen témakör) ez segíthet. Főleg, ha mondjuk az osztály közösen készíti el, mindenki bizonyos részeihez gyűjt anyagot, egyfajta (ál)projekt szinten. Így is fel lehet(ne) dolgozni ezt a témát. Állítólag van rá 6 óra a kerettanterv szerint. Kétlem, hogy jut rá ennyi.

Íme az idővonal, mely a végletekig bővíthető lenne, én most egyáltalán nem törekedtem a teljességre, mert nagyon messzire vezetne, középiskolás kerettantervi tananyagon már ez is túlmutat.

Tehát KATT IDE!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése